#Budapesti Rendőr-főkapitányság

Közbeszerzés még nem volt, a nyertes útépítő már aláírt
 

Közbeszerzés még nem volt, a nyertes útépítő már aláírt

Előszerződést kötött a piliscsabai polgármester 2008. december 31-én azzal a céggel, amelyik aztán 2009. február 10-én az önkormányzat meghívásos közbeszerzésén megnyert egy útfelújítást. A történet csak 2010-ben derült ki, miután az útépítésben érintett lakosok bíróságon támadták meg az önkormányzat számítások nélkül megállapított útépítési hozzájárulását. A rendőrség különböző szervei eltérően vélekedtek arról, történhetett-e bűncselekmény. A pályázati iratok egy része eltűnt, de emiatt senkit nem tudtak felelősségre vonni. Kis magyar abszurd.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta



Zsarolás miatt gyanúsították meg Papcsák Ferenc munkatársát
 

Zsarolás miatt gyanúsították meg Papcsák Ferenc munkatársát

Zsarolással gyanúsították meg Papcsák Ferenc munkatársát, Pusztai Pétert április 9-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Korrupciós Bűnözés Elleni Alosztályán – értesült a hvg.hu. Ezt a Fővárosi Főügyészség is megerősítette lapunknak. Zugló fideszes polgármestere azért tett feljelentést, mert Pusztai Péter rá hivatkozva kért magának lakást építőipari cégek vezetőjétől. Pusztai Pétert nem értük el.

hvg.hu hvg.hu

Így büntet a rendőr: bosszantó kulisszatitkok
 

Így büntet a rendőr: bosszantó kulisszatitkok

Igazoltatás menetrendszerinti buszon, hajléktalanokra kirótt sorozatbüntetések, szolgálatonként "előírt" legalább egy kötelező intézkedés – különböző módon "motiválják" a rendőri vezetők hatékonyabb fellépésre az állományt. Mint a hvg.hu-nak nyilatkozó egyenruhások elmondták, azzal is riogatják őket, hogy kevesebb lesz a fizetésük, ha nem jól teljesítenek. Bár, hogy ez miként lenne lehetséges, cikkünk megjelenéséig nem válaszolták meg a rendőrség részéről a hvg.hu-nak.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta


Súlyos bűnök tapadnak a thaiföldi magyar kezéhez
 

Súlyos bűnök tapadnak a thaiföldi magyar kezéhez

Többször állt már idehaza bíróság előtt ingatlancsalás, okirat-hamisítás, lőfegyverrel való visszaélés, illetve hivatalos személy elleni erőszak miatt Németh Gábor, aki elismerte, hogy Thaiföldön megölte egyik üzletfelét, és valószínűleg több gyilkosságot elkövetett. A birtokunkba jutott periratok alapján megrajzoltuk a gyilkos portréját.

hvg.hu hvg.hu

Több helyett kevesebb rendőr lehet majd az utcán?
 

Több helyett kevesebb rendőr lehet majd az utcán?

Kisebb létszámmal működhet a Budapesti Rendőr-főkapitányság, amelynek átszervezése tovább csúszik – tudta meg a hvg.hu. A mintegy 750 státusz megszüntetése azzal járhat, hogy a kerületi kapitányságokra is a korábbi tervekhez képest kevesebb ember juthat. Az Országos Rendőr-főkapitányság nem kívánt erre reagálni, mondván a BRFK szervezeti átalakításáról már adtak tájékoztatást.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

Százmilliókat csalt ki egy budapesti szélhámos
 

Százmilliókat csalt ki egy budapesti szélhámos

Több százmillióra, vagy akár egymilliárd forintra saccolják a károsultak azt az összeget, amit különböző projektekhez szükséges önrész nyújtásához, kedvező kamatra adtak kölcsön egy fővárosi asszonynak. Van, aki 90 millió forintot és annak kamatait szeretné viszontlátni. Az ügyben nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

Engedély nélkül forgatták az ügyfelek pénzét?
 

Engedély nélkül forgatták az ügyfelek pénzét?

Mintegy egymilliárd forintot szedett össze engedély nélküli pénzügyi szolgáltatással a hatóságok gyanúja szerint az a cég, amelynek működésével kapcsolatban nyomozás indult a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) - értesült lapunk.

hvg.hu hvg.hu

Lefokozzák a kábítószer-ellenes részleget a BRFK-n
 

Lefokozzák a kábítószer-ellenes részleget a BRFK-n

Nyomozók szerint akár komoly zavarok is keletkezhetnek a kábítószeres ügyek felderítésében, miután az ezzel foglalkozó részleget osztályból alosztályba sorolják, és emiatt az ott dolgozó nyomozók létszáma csökkenni fog. A testület számára jelentős bérmegtakarítással is járó ászervezés részleteit a BRFK nem vázolta, de nem cáfolták lapunk azon értesülését, hogy több százmillió forintot adnak ki bűnjelként lefoglalt fegyverek és lőszerek őrzésére.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta